Vis sziget a szárazföldtől, mintegy 50 km-re van. Olyan ez, mint a trapéz, melynek felülete 90 négyzetkilométer. Mészkő és dolomitból épült, és keleten vulkáni kőzetek vannak. Vis mellé jönnek még a szigetek Jabuka, Brusnik, Svetac i Biševo. Kedvező földrajzi helyzete van és a termékeny mezők amelyek a sziget közepén helyezkednek el és a sok hal, több generációt vonzott ide az évek során. Az ókorban, különösen a korai kőkorszakban, a sziget központja volt a tengeri útvonalaknak és a különböző kultúráknak. Ott éltek a harcias llírek, akik évekig harcoltak a görögök ellen megakadályozva azok behatolását az Adriára. Ebben az időben nagyon kevés a történelmi forrás. Az ie 4. században Vis gazdagabb lett a történénelmi forrásokkal, és ezt köszönheti a görög idősebb Dionysiusnak, aki azon a ponton, ahol ma Vis található, alapitotta az Issa kolóniát. A kolónia nagyon gyorsan fejlődött, a saját pénze volt, és k...lönösen ismert volt a minőségi borokról. Issa azonban elveszitette függetlenségét, de továbbra is gazdaságilag aktív, amint azt láthatjuk a termálfürdő maradványairól a római korból. Tekintettel arra, hogy, Vis római uralom alatt volt , Issen fejlődése lassan megáll, és sor kerül a visszafejlődésre. De amikor jöttek a horvátok a 7. században az élet újból fellendül:a lakosok kezdenek különféle fajta növények termesztésével foglalkozni és hajózással. Vis mindenekelőtt, kitünt, a gazdag tengerészeti életével, valamint a kalózkodással, de a 10. században, a velenceiek megtámadták és megsemmisítették. A lakosok elmenekültek az ország belsejébe, és földműveléssel és mezőgazdasággal foglalkoztak. De ez a vállalkozás, nem hozta meg a várt biztonságot, mert a 1843. Nápolyi király hadserege lerombolta a legnagyobb települést, és ez volt Velo Selo. Ezután a Visi lakosok erődöt emeltek, ahol éltek, és így védekeztek az ellenség ellen. Bár Vis megremegett a különböző támadásoktól, annak ellenére megkezdődött a gazdasági fellendülés. A kikötő lesz a fő közlekedési pont és találkozóhelye az ügyfeleknek északon a Közel-Keleten. Az évek során, Visen sok uralkodó változott. 1815. része lett Ausztriának, ekkor haladásra kerül sor, mert a helyi emberek megmutatják, milyen jó tengerészek és halászok. Hirtelen megnövekedett a népesség, de ez a hirtelen fejlődés megszakad a filoxéra miatt, amely a 20. század elején tombolt. A bortermelés csökken, és a legtöbb lakos tengerentúli országokba költözött . 1941.ben az olaszok elfoglalták Vist ,majd elhagyják .1943-ben Vis más uralkodó fennhatósága alatt volt.Vist bár várfal vette körü,l nem volt mégsem biztositva a sok támadástól. A szélessége ezeknek a falaknak 2,4 méter, és a külső része kőtömbökből készült, míg a belső része megmunkálatlan kő törmelékből volt előállitva. Meg kell jegyezni, hogy Visen meglettek örizve a maradványai a termálfürdőnek, amely falai 1944. ben megsemmisültek. A fürdő északi részének járdája volt, és az évek során az északkeleti részén is rátaláltak. Voltak öltözők, amiket a cipők és ruhák elrakására használtak. Prilovo szigetén csak néhány Issa színház maradt, hiszen a 16. században csak kolostorok és templomok épültek. Ennek a színháznak, mint a legtöbb antik színházaknak több része volt, ezek: a zenekar, nézőtér, színpad és proscenia. A nézőtér állt 20 sorból és kő ülések sorakoztak egymás mellett. A hossza minden sornak, mintegy 1100 méter volt, és ebből, arra lehet következtetni, hogy a színház befogadóképessége mintegy 3000 ember. Meg kell emliteni egyes templomokat,melyeknek nagy jelentősége volt Vis történelmében.A Szent Juraj templom a 14. században épült,, és egy félszigeten található, amely Vis híres kikötő bejáratnál volt. Valószínűleg ezért nevezeték el a kikötőt Szent. Jurajnak. A templom elhagyatott, nincsennek értékes dolgai, és ez a hely volt, ahol élt sok aszkéta és a ferences az ősi 15. században. Vis nyugati területén a kikötőben van a Szent. Szellem templom. Vis sok strandot tartalmaz amely gazdag turisztikai tartalommal. A legtöbb alkalmas családi összejövetelekre és szórakozásra, valamint a fenyőfák árnyékában, a kis gyerekek szabadon játszhatnak a homokban. Vis sok strandot tartalmaz, de mi csak néhányat említsünk, Prirovo városi strand homokos és a határos tamarisokkal, amelyek biztosítják a kellemes időtöltést és árnyékot. A közelben kávézó is található, és azok akik alig várják, hogy a sporttevékenységekkel foglalkozzanak, focizhatnak vagy röplabdázhatnak. Grandovac, a keleti bejáratánál található a Visi kikötőbe, és kinézésével tökéletes egy nyaralásra a barátokkal és a családdal. Visen van egy nudista strand Punta püspök nevét viseli, amely egy nagyon szép táj, és rendelkezik mindennel ami kell ahhoz, hogy élvezze. Zaglav a legszebb strand, amelynek fényes homokos strandja és tiszta tengervize van, amely újra és újra sok turistát vonz vissza. Vannak kávézók és étteremek gazdag gasztronómiai különlegességekkel. Stončica egy kis halászfalu, amelynek homokos tengerpartja van és egy kiváló étterme. Ott kínálnak számos sportolási lehetőségeket, mint a röplabda, kézilabda, tenisz és egyéb tevékenységek, mint a búvárkodás, az úszás és bérelhetnek különféle hajókat. Ezek különösen vonzó természeti szépségei, Jabuka szigetnek, amely kúp alakú, de nagyon nehéz elérni. Ez tartalmaz sok őshonos növényeket és állatokat. Különleges látnivalók közé tartozik a Kék barlang, amely a Biševo szigeten helyezkedik el. A barlangban vannak fényhatások, amelyek a nap sugarai törése által jön létre a tenger fenekén. Ez a barlang nagyon látogatott és népszerű a turisták körében. A szállást megtalálhatja:magánházaknál, villákban és apartmánokban, ahol a házigazdák nagy vendégszeretettel várják.
Olvass többet