Molat egy sziget , amely az északi részén található a zadari szigetvilágnak . Az ötödik legnagyobb lakott sziget ,területe 22,82 négyzetkilométer . Áll egy kikötőből Zapuntel a neve ,a Molat településből és a Brgulja öbölből, amely a legnagyobb öböl a szigeten , más néven Molašćica . A legészakibb pontja ennek a szigetnek Gomilica , míg a legdélebbi Žaplo. A Dinári hegység irányba huzóckodik északnyugat – délkeleti irányába . Az alakja Y. A sziget neve a latin szóból származik- mel , vagy méz , a latin " melatus ", ami magyarul azt jelenti : " mézes" . Molat az Istavallal, Škardommal, Tunommal, Velimmel és a kisebb szigetekkel képezik a Molati csoport ját a Zadari szigeteknek . Először a 7. században emlitik . Még a távoli múltban , a sziget ismert volt a méz termeléséről, míg a lakosság részt vesz a különböző tevékenységekben, mint pl. a halászatban, a tejtermékek előállitásában, a bortermelésben és a tu...rizmusban , amelyel ma is foglalkoznak. Ismert a Szent Mária templom és a Szent Pál-templom , amelyek a középkorból származnak. Pont a mély hit hagyománya Mária imádata, és az Istenbe vetett hit , Molata a saját történelmében adott 130 papot , és ma különösen tartják kisboldog Asszonyt szeptember 8-án minden évben. A múltban , a lakosság száma állandóan változott , köszönhetően a háborúknak és az erőszaknak , hogy ez még a mai populációban is megérződik. A 2001-ben végzett népszámlálás során ezen a területen csak 222 fő élt. Bár a jobbágyságot eltörölték Horvátországban az 1848-as évben , Molatban ez csak 1937 November 17-én történt meg. A sziget híres az olasz fasiszta táborról, amelyen 20.000 ember ment keresztül , különösen a nők és gyermekek . Ez a sziget rendelkezik: bozótos növényzettel , tagolt tengerparttal , szép strandokkal és öblökkel , amelyek minőséges nyaralást biztositanak a turistáknak. Érdekessége, hogy a Molati a könyvtár 6600 könyvvel rendelkezik és több tagsággal mint amennyi lakossal rendelkezik ez a hely. A szigeten megengedett a közlekedés a települések között, és az utakat a helyiek és a nyaralók tulajdonosai épitették sajátkezüleg. Kristálytiszta víz, korszerűen felszerelt kikötő és a nagy számú privát apartmán, teszi ezt a szigetet a legatraktivabb szigetnek a zadari szigetcsoport közül.
Olvass többet