Pupnat mindössze 12 kilométerre található Korčula várostól, és az öt falu eggyike a szigeten . Ez a legkisebb település a sziget belsejében . Korčulával van autobusz összekötetése de nem minden nap. Pupnat lakossága többnyire a karsztos területen él , amely elsősorban állattenyésztéssel, olajfaligetekkel, szőlőskertekkel és a halászattal foglalkozott. De ma már a helyiek próbálnak elhelyezkedni a városban , különösen a turizmusban , amely egyre fejlődik. Maga a hely először a 1346. van megemlitve. Vannak azonban olyan dokumentumok is, amelyek a 17. századba nyúlnak vissza, és arra utalnak,hogy akkor ebben a legkisebb faluban élt csak 22 család . 1571. ben Pupnat volt a fő célpontja az ellenségnek , főleg a törököknek , akik áthaladtak ezen a területen , és megpróbálták kirabolnii a régiót. Amellett, hogy raboltak , öltek és erőszakosak voltak, sajnos semmilyen írásokban nincs információ a kárról amit a török t...madások okztak. Azok, akiknek sikerült megmenekülni,elszöktek és menekültek a rejtett völgyekbe .Azon kívül, hogy Pupnat lelett rombolva a törökök álltal , sok betegség mint a pestis , is teljesen megsemmisitette. De az idő múlásával , és sok év után ez a kisváros lassan éledni kezdett , és kigyóyulni a különböző szerencsétlenségektől. Úgy tartják, hogy az eredeti helye a falunak északra található a jelenlegi helyéhez viszonyitva, de a nagyobb biztonság és jobb gazdaság és a klíma feltételek miatt a régi falusiak is átköltöztek a jelenlegi helyére a városnak. A kavicsos strandot tartják a legszebb strandnak Pupnatnak,de maga az Adrián is . Ismert étterem a Mate, aki készít ízletes ételeket helyi alapanyagokból , és egy speciálitás kiemelhető a kinálatából, és ez a ravioli kecskesajttal és zsályás mártással . Különösen népszerűek itt a narancs likőr és vörös bor . Tekintettel arra, hogy a Pupnati kikötő buja növényzet veszi körül , itt meglehet találni rejtett falatozókat , ahol a turisták megnyugodhatnak szendvicsekkel , felvágottakkal és gyümölcslevekkel.
Olvass többet