Krvavica egy település, amely közigazgatásilag Baska Voda Önkormányzatához tartozik és a makarskai riviéra nyugati részén található. Krvavica az Adriai autópályán helyezkedik el amely, fontos közúti út a dalmát területen. A helyet először a 1792-ben említik, és jelennek meg, és az első lakók. Az összeírás alapján 2001.-ben ebben a kis faluban 287 lakos élt. Az ismert régészeti lelőhelyek, Lazina, Zakuća, és Gradina a történelmi leleteket, mint például pénzérmék és a szarkofágok tanuskodnak arról, hogy milyen volt az élet a régi időkben, bár Krvavica nem volt település még a 18. században. 1960-ban a tenger közelében, egy kör alakú épülettel kezdődik a turizmus fejlesztése. Meg kell jegyezni, hogy Krvavica lakossága az elmúlt időszakban csak állattenyésztéssel és a mezőgazdasággal foglalkozott. A háborúk befejezése után a helyiek kezdenek a tengerhez közelebb élni a halászat, a mezőgazdaság és a kereskede...lem miatt. A település szimboluma Kljuc kuk, és ez egy nagy és nagyon szokatlan alakú szikla ezen a terület fölött. A nyári hónapokban Krvavica gazdag turisztikai célpont. Minőséges szállást kinál a modern villákban, apartmanokban, vendégházakban, nyaralókban egészen az éttermekig amelyek büszkélkedhetnek finom dalmát, ínyenc ételekkel és finom borokal. A fő tevékenysége a lakosságnak ma főleg a turizmus, mert a gazdag napsütötte területei és a gyönyörű strandok, a turistáknak mindig szembetűnő. Az 1960. évben épült turisztikai komplexum, amely ma sajnos nem működik, és a parton egy marina 150 kikötőhelyel és egy daruval a 8 tonnás hajóknak. Mivel ez a város Biokovo lábánál helyezkedik el, a tengerpart közelében, ez az előny teszi még vonzóbbá és érdekessebbé. A kristály tiszta tenger és a friss levegő vonzza a legtöbb külföldi turistát, akik szabadulni akarnak a sürgető városi élettől és a zajtól. Fehér kavicsos strandok és a kikötői biztonság ad nekik egyfajta örömet, tudva, hogy ez a hely pont az amit kerestek egy tökéletes nyaraláshoz.
Olvass többet