Orašac a Dubrovniki Neretvai megyében található, 15 km-re északnyugatra Dubrovniktól . A legenda szerint ez a hely neve a dióból ered . A múltban ez a hely osztotta két részre , Poljicet és Orašacot. 1040. –ben először említették ezt a helyet. A házak szorosan egymás mellé épültek , hogy jobban védekezzenek az ellenséges kalózoktól . Orašacot ezután nevezik Zahumljenek és mai helyiek azt mondják, hogy Poljice és Orašca a viz álltal van elvállasztva, amely a hid alatt folyik keresztül. A háború folyamán Orašacot megsemmisiti az ellenség, aki házakat gyujt és más részeket. Július 2-án van az Orašaci Miasszonyunk ünnepe és maga a plébániatemplom is erről kapta nevét. Az egyházban vannak elhelyezve a Szent Mária és Keresztelő Szent János képei . A terület lakosai többnyire halászattal, földműveléssel és mezőgazdasággal foglalkoznak, és csak a 80-as években épült a szálloda komplexum ,,dubrovački vrtovi sunca " , am...ely a háború alatt, teljesen lelett rombolva . A felújított Radissonblue szálloda egy nagy autós kempinget tartalmaz , az ugyanazon a helyen található a Soderini kastély az étteremmel. Orašacnak van egy gyönyörű strandja, amely vonzza a turistákat és a kikötőben sok hajó és csónakok vannak lehorgonyozva . A „pod maslinom“ autókemping 40-45 helyet foglal el , és a 5000 négyzetméteres felületével ideális helyet nyújt a nyaralásra. Nevét az olajfákról kapta , és minden bizonnyal azt lehet mondani, hogy ez a tábor ideális hely a pihenésre és a gyermek ünnepekre. A turisták csatlakozhatnak hajó kirándulásokhoz a közeli szigetekre Sipan , Lopud és Kolocepre . Orašac tartalmaz két üzletet , postát ,bottyázó terepeket és futball iskolát , és egy botanikus kertet. 2001-ben Július 13- án, ez a tábor nyitotta meg kapuit a turistáknak és a helyieknek . Meg kell emliteni a szálláslehetőségeket , amit a magán villák kínálnak a különböző típusú szállásokhoz, azoktól kezdve amelyek elvannak látva a modern technológiával , az egyszerű szállásig amelyt leginkább az idősebb korosztály és a külföldi turistáknak felel meg .
Olvass többet